30 éves vagyok. Na jó, kis híjján 31. Nem vagyok öreg, sem nem vagyok túl fiatal. Persze minden viszonyítás kérdése, ebbe most ne menjünk bele.
Kedvenc szüleim nem neveltek konzervatívan, sem nem túlságosan liberálisan. De arra semmiképp sem neveltek, hogy úton-útfélen mindenkit (!) gondolkodás nélkül letegezzek.
Nem emlékszem rá, hogy miközben neveltek, terelgettek, lett volna konkrétan olyan lecke, hogy "Kittegezzünkéskitnem" vagy a "Tegezésmagázásszabályai".
Érdekes módon kamaszkorom végéhez érve már egész jól eligazodtam ebben a ki kit tegez, ki kezdeményezi a tegezést, illetve, hogy hogy kitől fogadjuk a felkérést vagy hogy utasítjuk vissza. Természetesen én is átéltem kamaszkoromban nem egyszer és nem kétszer azokat a kínos pillanatokat, amikor az ember lánya köszönés helyett csak motyog valamit az orra alatt, mert 16 évesen nem biztos, hogy jól be tudja lőni a köszöntendő figura korát (és ahhoz igazítani a köszönés/megszólítás módját). Sőt, ha ráadásul csóka, akinek köszönni kellene egy csinos 20-as éveinek elején járó szőke, kékszemű srác, akkor aztán az ember fent említett korú lánya örült, hogy egyik lábát a másik elé tudta tenni és a légzés be-ki ritmusát meg tudta tartani.
A kiscsókákkal, meg az öreg csókákkal nem volt gond, mert tiszta volt a sor. A csókák csupán 20-50 év közé eső rétegével kellett megbírkózni. Na de a kamasz kölök az nem hülye azé, csak csacska. Ha nyílt a kapu vagy a liftajtó, akkor az ember lánya szépen kivárta, hogy kiürüljön a lépcsőház, oszt ha tiszta volt a levegő, lehetett menni. Köszönés nélkül.
Na de ezt kinőttük, tapasztaltunk, tanultunk, éltünk, áthidaltunk, most pedig már gond nélkül megoldunk.
Na de mi van azokkal a gyerekekkel, akik valahogy más értékekkel körülvéve nőnek fel és nem terelgetik őket úgy, ahogy kéne vagy egyáltalán, túl kicsik voltak, amikor eljutottak az IKEA-ba. Merthogy ha jól emlékszem, ők indították ezt a sziagyerebeveddleapolcrólszereldösszeörüljneki stílust.
Aztán egyre több és több helyen találkoztam vele, hogy minden zokszó nélkül letegeznek. Mindehol.
De azért engedtessék meg nekem, hogy csak annyi tiszteletet kapjak meg, amennyit én adok. Hát álljunk már meg egy szóra!
Miért van az, hogy amikor bemegyek egy nyűves üzletbe, mint VEVŐ -így nagy betűkkel- pénzt költeni, akkor azzal kezdi a -hozzám képest szemmel láthatóan csitri - eladó, hogy sziasegíthetek? Hiába kérdezi meg -akár kedvesen-, hogy segíthet-e, mert én még mindig nem térek magamhoz attól, hogy letegez egy az üzletébe betérő vásárlót. Milyen alapon? Ismerjük mi egymást?
Aztán van, ahol lesziáznak, visszajónapotkívánokozok jó hangosan és esetleg még kapcsolnak is. Vissza. És akkor már minden oké. Persze ez csak a legritkább esetben fordul csak elő.
És ilyenkor mindig elgondolkodom, hogy mit csináltam rosszul? Biztos én nem viselkedtem megfelelően. Aztán némi töprengés után rájövök, hogy neeeeem! Nem tegezünk le valakit telefonon, akiről azelőtt azt sem tudtuk, hogy a Föld a hátán hordja.
Szóval engem nem tanítottak konkrétan arra, hogy kit tegezhetek, kit nem illik, egyáltalán kinek ajánlhatom én fel, hogy tegeződjünk, de valahogy mégis megoldom.
Nem őriztünk mi együtt libát kérem szépen!
